A kiállítási katalógus borítója. Ha rákattintunk, egy kis ablakban kétszeres nagyításban is megnézhetjük (a zoom működni fog az alatta lévő további képekre is, de ne felejtsük el becsukni az előző kis ablakot). A katalógus egy esszé arról, hogy az atomizmus eszméjének 2500 éve alatt hogyan próbálták láthatóvá tenni a nem láthatót. Az atom ebben sem különleges, hiszen rajzoltak mindent - isteneket, manókat, képzelt eseményeket stb.
A 20. század első negyedében új nagy remények ébredtek az anyag építőköveinek képi megjelenítésében. A modellek egy része sikeres volt, pl. a Thomson féle mazsoláspuding vagy Parson magneton elektron atomja. Igazán nagy figyelmet az 1913-ban ismertetett Rutherford-Bohr féle elektronpályás, vagy bolygószerű modell kapott, amelyet a következő évtized során pontosítgattak és amely máig is népszerű.
Ebbe a jól áttekinthető rajzba radírozott bele 1924-ben de Broglie hol hullám, hol részecske elektronjával, ami már túl megfoghatatlannak tűnt a képi ábrázoláshoz, s egy idő után nem is erőltették. Még határozatlanabbá vált a kép Heisenberg 1926-os felfedezésével, miszerint ugyanabban a kísérletben nem lehet megmérni az elektron helyét és momentumát, azaz nem követhető - így nem rajzolható - pontosan a pályája sem.
Újabb csapás jött a rajzolóknak: a statisztikus szemlélet. Elfogadása még a vezető fizikusoknak is nehezen ment (Einstein: - Nem hiszem, hogy Isten kockákat dobálna). Schrödinger hullámegyenlete a statisztikus kép egyik kiindulása lett. De ahogy a gyerek szája legörbül, ha elveszik a játékát, az atomot megfesteni szándékozóké is legörbült, mikor pontfelhővé foszlott kedvenc játékuk - az atom képe, modellje - ráadásul végérvényesen.
A művész Snelson mégis merész lépést tett: összefoglalta, mi tudható az atomról, visszament de Broigle-ig, az utolsó, még rajzolható modellig, és megalkotta maga provokatív atomképét. Ez sokat tud: stabil, rácsszerű, ellenáll a külső nyomásnak, benne koncentrikus gömbhéjakon szélsebesen kavarogak, keringenek, precesszálnak az elektronok különféle dinamikus, mágneses és elekromos erők hatása alatt.
Snelson tisztában van azzal, hogy a koncentrikus gömbhéjakat már mások is kitalálták. Utal rá, hogy modelljének egyik ihletője éppen a bravúros kínai elefántcsont gömb, ami ismert faragvány típus. Az egymásba befaragott szférák elmozdíthatók, mindegyik külön életet él. A kis szférákon szintén körkörös motívumok, ablakok tűnnek elő, ahogy az ő modelljén is. Lehet, hogy az atomra is gondolt a középkori művész?

Ha valakit érdekel a virtuális legózás, Coby lapjáról kiindulva percek alatt felgöngyölíthetők az ilyesmivel foglalkozók, akiknél kész alkotások mellett bőséges további információk, pl. elemkatalógusok találhatók.

• Az Elmúlt hasadás c. albumukról a hullámokon átszűrődő napfénnyel megvilágított, rücskös fejű bálna atomszemmel kacsint ránk.
• Az Izotópia lemez címképén a muzsikusok futurisztikus balnomobillal kerülgetik egy atomerőmű konténmentjét és hűtőtornyát a halrajok között.
• A Mérd meg ennek mélységét! (ugye, jó ez a fordítás? - kérdeztem, s a kérdésre befutott Varga József olvasónk javaslata: "Hatolj a mélyére!") visszatekintő gyűjtemény borítóján pedig egy kagylóból bújnak elő az erős (atom:-)villanyfényben a csillogó szaxofonok. A körös-körül összegyűlt úri tengeri herkentyűk jól látható örömére.

Kattintsunk a képekre, hogy nagyobb méretben mutatkozzanak! Akit a képeken túl az együttes és zenéje is érdekli, honlapjukon mindent megtudhat róluk, sőt RealAudio formátumban sok számukat is meghallgathatja. Egészen jók!