Életem immár lassankint elér, törékeny bárkán, tenger viharán át a közös révbe, ahol számadását ad jó s rossz tettéről, ki betér.
Most látom, a szenvedélyes szeszély,
Szerelmi álmok, hiúk, üresek!
Már nem nyugtat meg véső és ecset;
| ||
Rónay György fordítása |