A Taplósi-Holt-Duna és a Tölgyfás-dűlő


Taplós a Gemenci erdő legnyugatibb kiszögelése. A két autópálya (az épülő M6 és az M9) szorításában egy darabka "éritetlen" természet. Az idézőjel nem véletlen, hiszen a Taplósi-Holt-Duna maga is az emberi beavatkozás terméke. A Sárköz nagyléptékű vízi szabályozása itt vette kezdetét azáltal, hogy a 1854-55-ben  a taplósi Dunába vezették be a korábban a teljes Sárközön végigkacskaringózó Sárvizet. Ezzel egyidőben átvágták a bogyiszlói kanyart is, és Bogyiszló a Dunántúlra került.  Nem sokáig maradt azonban élő az itteni Duna, mert az 1893-ban induló munkák holtággá változtatták a Taplósi-Dunát is. A közelmúltban a Duna-Dráva Nemzeti Park a Taplós-Gógai bemutatóhely fejlesztésébe kezdett. Őshonos állatok és a régi sárközi-gemenci gazdálkodás bemutatására lett volna hivatva ez a terület, de aztán a 2006-os nagy tavaszi árvíz az eredeti elképzelések újragondolását kényszeríttette ki , és a bemutatóhely rövid működés után megszűnt. Azóta itt minden újra csendes. Békésen legel a réteken egy-egy birkanyáj, madarak csipognak, néha feldobja magát halk csobbanással egy hal. Csak távolról szűrődik ide egy-egy őrült motoros hangja, amikor "nekiereszti" az M9-esen.
A felvételek három különböző időpontban készültek. A napfényes téli képek 2008 januárjában, a nyári képek 2008 júniusában, a borongós képek a Tölgyfás-dűlőről 2009 márciusában.


| Tovább> | | Vissza a nyitóoldalra<< |