Rezéti túra a Gemencben


Napfény, grandiózus folyópartok, romantikus holtágak, faóriások.   Ezekről szólnak képeim. Busztól buszig két óra negyvenöt percem volt a több mint 14 km teljesítésére. Tekintetem ritkán az erdőt, gyakrabban a talpfákat és a pocsolyákat vizslatta.  A hét elején egyvégtében esett.
Pörbölyből indultam, a Kerülő-Duna által határolt Nagy-Rezéten az erdei vasút nyomvonalán haladtam keresztül. A Rezéti-Duna partjától az Országos Kéktúrát követve folytattam utamat. A Kisrezéti-Fás-Duna és a Káposztás-Duna érintésével jutottam el Vén-Dunához. Baja-Dunafürdőn szálltam fel ismét a buszra. (Az útvonal itt megtekinthető a Google Earth-ön.)
A sokadszor látott pörbölyi Kerülő-Duna partján álló tölgy volt az első listás fám, majd a Nagy-Rezéti részen érintettem egy füzet és egy nyárfát, amelyeket már Pósfai György idén áprilisban becserkészett.  Új listás fára a Kisrezéti erdészlak körüli tisztáson, a Rezéti-Duna partján  akadtam. Ez volt utam legszebb része. Meredek folyóparton egy 714 cm-es nyár áll. (46º13'22''; 18º52'40") A felázott folyóparton szinte  "alpinista technológiával" tudtam csak a nyárfa köré tekerni a mérőszalagot. Az elhagyott erdészlak mellett egy kettős törzsű tölgyet fedeztem fel szinte véletlenül. A törzs alacsonyan, kb. 140 cm-en elágazik, de jóindulattal tekinthetjük egy fának. 605 cm-et mértem. (46º13'30''; 18º52'54") Ezen kívül egy 485 cm-es tölgy érdemes még említésre a Káposztás-Duna környékéről.
 


| Tovább> | | Vissza a nyitóoldalra<< |