A lengyeli Apponyi-kastély parkja
2009 április közepén


A lengyeli kastélypark Tolna megye legjelentősebb kastélyparkja. A park igazi fejlődése  akkor vette kezdetét, amikor Apponyi Sándor édesapjának, Rudolfnak 1876-ban bekövetkezett halála után átvette a birtok igazgatását. Ő hozatta 1880-ban Észak-Itáliából a ma látható fák palántáinak a zömét.  Így a park viszonylag fiatalnak mondható, országosan is jegyzett famatuzsálem kevés található itt. Listás az egyik vérbükk, amelyek feltehetően még a  19.század első harmadából származik. Párja 2007-ben még ha betegen is, de állt. Mára félbetörve csonk,  bár alsó megmaradt ágai még kihajtottak.
Az Apponyi család tolnai ágának és a kastélynak a  történetét egy másik helyen már megírtam.  A park szakszerű bemutatását  2007-ből, sok képpel itt találjuk Farkas Virág, bonyhádi diáklánynak köszönhetően. A kastélyban működő Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakképző Iskola honlapja is foglalkozik a a kastély és a park történetével.


| Tovább> | | Vissza a nyitóoldalra<< |