|
Bak, Szentgyörgyvár,
Pölöske. Ismert nevek ezek a dendrománok köreiben. Október utolsó nyárias
hétvégéjén felkerestük ezeket a csodálatos helyeket.
A Bak melletti Nénai-völgy olyan hely, ahová megilletődve megy az ember. A
baki szőlőhegy felöl jelöletlen utakon kell átvágni errefelé. Ide nem vezet
turistaút. Az erdőből kilépve bizonytalankodva közelítünk a lekaszált
rét közepén az ország legnagyobb tölgyéhez. Első pillantásra nem is
érzi az ember a fantasztikus méreteket, csak ha a közelébe ér. Egy erdei fenyő
bókol neki, és ifjú, vigyázzállásban álló lucfenyők sorfala tiszteleg. A tölgy
lábánál sűrű a bozótos, az erdészház kifosztva, lakatlanul, előtte az egykori kert
almafái bőségesen hullatják kissé savanykás terméseiket. A vadles is üres
most szerencsére.
Nagy itt a csend.
A szentgyörgyvári szőlőhegyen élénkebb a mozgás, elvégre szüreti időszak van. A
híres szelídgesztenyéjéhez úgy megy oda az ember, ahogy élete vége felé
járó nagybeteghez illik. Talán utoljára látjuk az egyre halványabb
életjeleket. Sok mindent megélhetett ez a fa. Oldalán ott a kereszt: 1864-ben
már szinte szentként tisztelték. Mindene odvas, mindene göcsörtös, mindene
száraz szikárság. Talán nyár közepén volt még néhány zöld levele. A tövénél kihajtott
méretes fává nőtt sarj is beteg már, még csak október eleje van, de már
teljesen elszáradt ez is.
Már alkony felé érünk a pölöskei faluvégen álló három nagy
platánfához. A fák az egyenes utca végén már távolról mutogatják magukat.
Kastélyparkok díszei lehetnének, bárók és grófok dicsőségét hirdethetnék.
Itt mégis a faluszélre kerültek, távola a kúriájától, de még a Széchenyiek
egykor híres ló telepétől is. Ittlétük maga a talány. Szépségük időtlenséget
áraszt.
|
