ZADAR

 

Az egykori fórum egy római oszlopa a Szent Illés ortodox templom(1773) tornyával

Zadar helyén a római korban Iader néven Dalmácia egyik legjelentősebb római városa feküdt. Zadar központjában ma feltárulkozik ez a római múlt. Az egykori római fórum helye nagy területen (és kissé rendezetlenül) látható, aminek a fő oka az, hogy a II. világháború bombázásai során  a fórum helyén épült későbbi épületek nagy része elpusztult.

A zadari Szent Donát-templom és a Szent Anasztázia-székesegyház harangtornya

Zadar leghíresebb templomát Donát püspök építette a 800-as évek elején. Donát püspök fontos történelmi szerepet játszott Bizánc és a Frank birodalom közti közvetítésben. A 27 m magas bizánci stílusú rotunda  a horvát preromán építészet legszebb emléke. építéséhez római kövek garmadáját használták fel. Mellette a Szent Anasztázi-székesegyház szentélyét és tornyát látjuk. A tornyot sokan Dalmácia legszebb ilyen emlékének tartják. Valójában azonban a középkorban csak az alapokig tudták megépíteni, a befejezésére egy Jackson nevű angol mérnök tervei szerint csak a 1892-ben fejezték be.

A zadari Szűz Mária bencés rendház és templom

A zadari Szűz Mária bencés női kolostort Krešimir horvát király egyik rokona, Čika asszony alapította a XI.század elején. Čika asszony lánya maga is beköltözött a kolostorba. A zárai kolostort Könyves Kálmánunk is támogatta, miután horvát királlyá koronázták Tengerfehérváron. (Ma Biograd na Moru, 20km-re Zadartól.) Ő emeltette a tornyot 1105-ben. Ez a torony a legrégibb dalmát harangtoronyként hirdeti a hosszabb-rövidebb magyar jelenlétet ezen a vidéken. (1105-1202 közt, majd 1358-1409 közt volt Zára magyar kézen, a többi időszakban egészen 1797-ig a nagy ellenlábas, Velence fennhatósága alá tartozott.) A templom átépítése a XV. század közepén kezdődött. Ekkor kapta gótikus-reneszánsz homlokzatát. Belsejének a kiképzése barokk.

Szent Anasztázia-székesegyház

A Szent Anasztázia- székesegyház egy egykori római ókeresztény bazilika alapjaira épült a 9.-10. században. 1202-ben a várost feldúló  keresztes lovagok elpusztították. Ezt követően 1285-ig tartott első felújítása, majd a második  végleges átalakítása  1324-ig fejeződött be. A templom főhomlokzata kifejezetten olaszos, Pisa és Lucca  előképeire megy vissza.

A Óratorony

Az óratorony az őrség egykori palotájának tornyaként a velencei korszakot hirdeti. Gian Girolamo Sanmicheli tervei alapján 1562-ben épült. A torony felső szintjei 1789-ben készültek csak el. Zadart egyébként sokan tartják a legolaszosabb dalmát városnak, ami nem is meglepő, hiszen a két világháború közt is még Olaszországhoz tartozott és csak a II. világháború után került Jugoszláviához.

A Szent Chrysogonus bazilika

A bazilika elődjét, az egykori bencés kolostort 918-ban alapították egy ókeresztény templom helyén. IV.Kresimir Péter horvát király 1066-ban megújítja az alapítást, ekkor kezdik el újjáépíteni a mai templomot. A mai formáit 1175-körül kapja. A 16.században elkezdett tornya ma is csak csonkán ál.

A Szent Mihály templom kaputimpanonja

A 14. századi kis templom szép  kaputimpanonját az olasz Pietro Vanuzzi készitette 1389-ben, és a templom névadó szentjét ábrázolja.


Vissza