Pár nap az időt ötvöző Moszkvában

A valaha jobb napokat látott Magyar Kereskedelmi Kirendeltség adott helyet a mostani tárgyalásoknak és az itteni vendégszobákban is szálltunk meg. Néhány művészeti alkotást mutatok a házból. Az óriás Budapest zománcképet jó 25 éve  Zurab Tsereteli grúz születésű, Moszkvában lakó híres művész készítette. A kép mindenesetre egy eléggé átlényegített Budapest képzetet tükröz. A belső udvar ugyancsak monumentális mozaikja látszik a folytatáson..

Éppen vége a tárgyalásnak, a notebook már összecsomagolva.

     
Az elmaradt ebéd és a még távoli vacsora helyett egy délutáni záróétkezést ejtettünk meg a közeli John Bull Pubban. Kétnyelvű menü. Oleszja, a nyurga pincérlányka felveszi a rendelést. Szomszédos terem. Ilyen a cirill betűs John Bull söröspohár. Az ablakon kitekintve szintén a moszkvai, sajátosan kevert valóság látszik: az egyre inkább újjáépülő lelakott házak; pavilonok és külföldi, hazai reklámok tömkelege; az 1905-ös munkásfelkelés emlékműve; csúcsforgalom - a hazaikkal szemben már többségben lévő külföldi luxusautókkal. A fotós/krónikás már jóllakott a skót krumplival felszolgált sült oszetrinával (ez egy nagy folyami-tengeri tokféle hal - oroszul aszjotr, ami a viza és kecsege rokona - húsa).

 
Esőfelhők közül előbújó nap a város felett. Egy régi Sztálin-barokk épület érdekes fényben, illetve az állatkert bejárata.

  
Nosztalgia túra az Alma Mater épületéhez. Itt végeztem már 28 éve... A téglaépület volt a kollégiumunk, ahol több szobában is laktam az évek során, először felülről és balról a harmadik ablak mögött.

 
A Nagy Színház a koraesti fényben. A Telegráf épületének homlokzatán még érintetlen a szovjet címerbe ágyazott forgó, kivilágítható földgömb, de a képbe betör egy templom arany keresztje és egy Coca-Cola reklám. Ez is mind Moszkva...

  
Tavaly november végén egy alapos felújítás után megint megnyílt a híres Jeliszejevszkij Magazin! A Tverszkaján régi pompájában ragyog ez az 1890 óta finom ételeket, italokat, tehát delikáteszt árusító különleges bolt. A Szovjetunióban ugyanez volt a profilja, bár Gasztronom No1 volt a neve és a bolt akkor a város Gorkij nevét viselő főutcáján (természetesen ugyanitt) volt.

A Megmentő Krisztus székesegyház ugyancsak pár éve készült el. A Sztálin által leromboltatott régi templom helyén sokáig uszoda volt, de Oroszország és Moszkva nagy lelki és anyagi összefogásával újra felépítették. Nekem a klasszikus hagymakupolásokhoz képest kissé ormótlannak tűnik és a 150 évvel ezelőtti stílusban megfestett, ugyanakkor vadonatúj képekkel szemben is vannak fenntartásaim. Most így utólag körülnézve a vélekedésekben ebben nem állok egyedül. Ugyanakkor tisztelem azt a hevületet, odaadást, amellyel ezt a nagy művet véghezvitték. A hatalmas belső tér és a pravoszláv liturgia hangja, a gyertyák illata mindenkit legalább rövid időre megérint. Engem is, természetesen. Az altemplom kevésbé díszes, de sokkal emberibb. Két kiállítóterem is csatlakozik hozzá: az egyikben a régi és az új templom történetét mutatják be, a másik időszakos kiállításoké. Ott éppen Anatolij Zabolockij filmoperatőr és fotoművész Oroszhont, arcokat, földjét bemutató tárlata van. Mit ne mondjak: feledtette még a templomot is. Olyan erejű és kitűnő minőségű fotókat sorakoztatott fel főleg szibériai tájakról, városokról, emberekről, hogy örökre bevésődtek. Volt legalább tizenöt fotopanoráma is, 20-30 cm magas és 2-3 m széles. Valószínűleg különleges filmkamerával és nyersanyagra készítette, mert nincs rajtuk bemozdulás és tűéles minden fűszáluk, faáguk, emberalakjuk.

A Puskin Múzeum, az egyik leghíresebb szépművészeti kiállítóhely útba esett a templomtól távozóban. Az alapgyűjtemény mellett most is sok aktualitás várja a nézőket: Salvador Dalí vázlatrajzai, Az etruszkok világa, Babilon tornya (föld, ég, hegyek, magas építmények), Franco Zeffirelli színpadi és jelmeztervei, festményei stb. Mi az etruszkokon futottunk végig egy óra erejéig - hát... szenzációs volt.

 
A régi Arbat külső végén sétálva több új szoborral is találkozhatunk. A Mú-mú kávéház előtt M1:1 fekete-fehér reklámtehén áll. A sarkon túl kissé kitágul a térség, az utcába becsatlakozó Plotnyikov köz elején áll a 80 éve született és 7 éve halott Bulat Okudzsava író, énekes, költő nemrég felavatott szobra. Egy sarokkal odébb is egy új szoborcsoport áll: Puskin és ifjú hitvese, Goncsarova. Minden jel szerint sok házasuló pár eljön ide, virágot tesz le, sőt egyre többen a szobor előtti díszburkolat kockáit saját táblácskájukra cserélik, melyen az örök szerelmet dicsőítik.

Citibank, Löwenbrau, L'Oreal. Mindez a Szmolenszkaján, 2004-ben.

   
És a Moszkvai Metró. Az első vonalak állomásai még szinte múzeumok voltak. Most csak pár kép rövid ízelítőként, egy éppen bejárt útvonal néhány állomásáról, annál is inkább, mert az összes állomást már feldolgozták, pl. a honlapon. A Szmolenszkaja állomás végfalának domborműve, majd sugárirányú Kijevszkaja egy belső képe, ezt a körkörös Kijevszkaja egy mozaikja követi, majd az Aviamotornaja réz mennyezete után egy Puskin idézet (Mily gyakran a keserű elválásban / Bolyongó sorsomban / Moszkva, gondoltam rád) a Puskinszkajáról.

     
A modern Moszkva már a világra kacsintgat, a "kapitalizmust építi". A külső autópálya gyűrű volt jóideig a közigazgatási határ, de mára a megapolisz amőba-szerű nyúlványokat növeszt a gyűrűn túlra is: ilyen pl. a Crocus City, - Expo, -Mall (a névből úgy tűnik, hogy a minta egyértelműen az USA, ott honos ugyanis a shopping mall). Néha azért Európa is előbukkan: ÉNy felé a Moszkvával gyakorlatilag egybeépült Himkiben egy bődületes méretű pláza-halmaz nő ki a földből. Az IKEA már gyakorlatilag ott van, de ez még messze nem az egész. A Szentpétervár felé vezető Leningradszkoje Sossze nevű út mentén három óriás tankakadályból áll az az emlékmű, amely jelzi: eddig tudták megközelíteni a fővárost a német csapatok a II. világháború alatt (alig 30 km maradt). A jelek szerint ez már nem akadály a fogyasztói világnézet, értékrend derékhadának előrenyomulásával szemben.

 
Végül a Seremetyevói Repülőtér látható felülről. Amikor késő délután felszálltunk, a gép egy spirált írt le, átrepült újra a reptér felett. Látni a két pályát, a kép alján a SVO-1 terminált (ma belföldi járatokat szolgál ki), felül és ráközelítve a SVO-2. Életemben először 1971. január 8-án, a régi terminálon szálltam fel egy Tu104-es repülőre, hogy hazautazzak, miután letudtam első egyetemi felévemet.