Egy koreai étterembe lépve előbb-utóbb meg kell válni cipőnktől. Ez néha már közvetlenül az ajtó után bekövetkezik, ahol az oldalfalakon alkalmas polcok sora található. Más esetekben - ha tolóajtókkal elszeparált 8-10 személyes étkezőfülkékben foglalkunk helyet - ennek bejáratánál. Ilyenkor a fülke padlója egy lépcsőfoknyival magasabb. Az asztal rendszerint alacsony (kb. 30-40 cm), amit a padlóra terített párnákon ülnek körül. Az asztalok zöme beépített sütő-főző-melegítő alkalmatossággal bír. Ez lehet elektromos, de behozhatnak kis vaskosárban izzó parazsat is. Jobb helyeken az elegáns pincérnők "be vannak drótozva": egyik fülükben mobil telefonszerű szerkezet fülhallgatója, ruhájuk nyakrészén kis diszkrét mikrofon - mindez arra szolgál, hogy csendben kiszóljanak a konyhába, ha valami hiányzik. Ilyenkor segítőjük pillanatokon belül nyitja a tolóajtót és beadja a kívánt ételt, italt, edényt.

Ahogy Korea Kína és Japán között helyezkedik el, nekem úgy tűnt, hogy a konyhája is egyfajta átmenet a másik kettő konyhája között. Ami koreai sajátosság, az a kimcsi. Pontosabban a 80-100 féle létező kimcsi közül a kötelezően éppen felszolgált 2-3. De mi is az a kimcsi? Rendszerint valamilyen zöldség képezi az alapját, pl. kínai kel, vagy valamilyen retek. Ezt igen változatosan szeletelik (kis hasábokra vagy ultravékony szeletekre) és piros színű, jellegzetes csípős ízű, csilis-paprikás fűszerrel ízesítik. Az asztalt beborítja a mérhetetlenül sok kis tálka. A halak, húsok, fokhagyma gerezdek és gyöngyhagymák, uborka és sárgarépa szeletek mellett ott a kötelező feketés szója szósz is. Gyakran találunk fejes saláta leveleket vagy vékony, zöld, mérsékelten erős fűszerpaprikát is valamelyik tálkában. A salátalevélbe egy-egy húsdaabot csomagolhatunk és úgy kaphatjuk be, a kézbe vehető paprikából pedig egyszerűen harapni kell, miután megmártottuk valamiben. A rizs itt is elmaradhatatlan.

Enni persze pálcikával kell. Az evőpálcikák eltérően a Japánban és Kínában tapasztalttól inkább fémből vannak a fa helyett. A kézreálló két fémpálcika vastagabb vége általában szépen díszített. Az étkezés vége felé jut szerephez a hosszú, egyenes nyelű kanál is. A leves ugyanis ilyenkor jön... Míg minden más eddigi tálka tartalma közös préda, tehát bárki bármelyikből vehet, addig levesestál egyéni. Egy levesben a húson vagy halon és zöldségeken kívül gyakori a tészta is. A tészta vékony szálú, barnás és igen hosszú. Kikanalazzák a leves zömét, majd a pálcikákkal megragadják a tészta egyik végét, és a tányér fölé hajolva szájba kapják, majd némi küzdelem árán felszívják. A szívó-cuppogó hangok nem illetlenek, ahogy a diszkrétebb csámcsogás sem. Állítólag a böfögés is az étellel való elégedettség kifejezése, de illyennel nem találkoztam. A kb. 15 centis tengeri halból, a chokiból (ejtsd csoki) készült csípős, vöröses halleves nem áll nagyon távol a mi halászlénktől.

Ahol esznek, ott előbb-utóbb ivásra is sor kerül. Hideg, palackozott víz mindenütt van. A sört nem részletezem, mert az is teljesen olyan, mint errefelé (azaz finom). A borkultúra és maga a nedű viszont már eléggé eltérő. Kezdjük magával az itallal. A bor lehet rizsbor, de készülhet erdei bogyós gyümölcsökből, és néha még szőlőből is. Sűrű, enyhén édeskés, alapanyagára jellemző enyhe utóízzel. Még ha rizsbor is, hideg! (Nem úgy, mint a langyosan ivott japán szake.) Kupica szerű, apró, decis üveg- vagy porcelánpohárból isszák. Fél literes, szép, opálos üvegpalackból töltik, vagy a palackok tartalmát egy kis füles-fedeles zománcos fémkannába öntik (mint a mi teáskannánk literes kivitelben), és onnan kínálják. Először a társasági hierrarchia csúcsán álló személynek (ez csak férfi lehet) kínálnak. Jobb kézzel kell nyújtani a poharat a töltésre. Udvarias gesztus, ha közben bal kézzel a poharat tartó jobbunk csuklójához érünk, de még nagyobb jólneveltség jele, ha bal tenyerünket jobb mellünkre helyezzük. Tölteni is csak jobbal illik, a ballal itt is csuklónk vagy mellünk érintése az elvárható. A töltést mihamarabb viszonozni kell. Magának senki sem tölthet. Régi szokás - amivel gyakran élnek is - hogy a poharat kiürítve átnyújtják a társaság egy másik tagjának. Ő megtisztelve érzi magát, átveszi, és várja, hogy az átnyújtó megtöltse neki. Majd ő is átadja saját korábbi poharát, amelybe rögtön tölt is. Ez után jön a koccintás, majd ivás, de nem fenékig. Egy jobb társaságban a poharak minden létező relációban gazdát cserélnek. Ha nincs szerencse, akkor a közös pohárhasználatot követően a herpeszek is... Tapasztalataim szerint a viszonylag kis termetű koreai férfi hatalmas mennyiségű ételt el tud tüntetni, de az itallal már mértékletesebben bánik.

Távozáskor megleljük cipőnket. Gondos kezek időközben már orral a kijárat felé fordították. Fizetni a kijárati kasszánál kell, az asztalunkra lefelé fordítva elhelyezett, teljes fogyasztásunkat listázó nyomtatott számlát átadva. Kártyával fizetés az általános.