Jupiter holdak fotózása Mecseknádasdon, avagy hol a negyedik hold?

Sötétedést követően és is megnéztem a holdakat Dömigabi ágyúcsövével, és szépen láttam a Galilei féle négy legfényesebbet.

Kb. egy óra múlva egy újabb hullámban kivonultunk, többen ráillesztettük fotomasinánkat a teleszkóp okulárjára, és fotókat készítettünk. Akkora volt a tülekedés, hogy szemmel meg sem néztem a képet, különféle beállításokkal többször exponáltam.

Itthon legnagyobb megdöbbenésemre csak két hold volt a felvételeken (kissé elmosódott, mert nem tudtam kézzel mozdulatlanul tartani). Némi digitális bűvészkedéssel megtaláltam a harmadikat is, haloványan (jobbra, lenn):

De hol a negyedik? Ahhoz, hogy megtaláljam, kellett tudni az akkori pozícióját.

Nincs idei csillagászati évkönyvem, így az internetet hívtam segítségül. Pár perc múlva találtam egy lapot, amelyen egy java applet számolja ki és mutatja meg a fényes Jupiter holdak és a vörös folt mindenkori helyzetét a gépünkről beolvasott rendszeridő vagy más beadott idő alapján, ez a Juplet. Megnéztem a fotóval mentett EXIF információkban a felvétel készítés idejét - 21:07 volt. A csillagászok UTC-ben szeretnek számolni, így a WorldTimeServer lapon megnéztem az UTC és a CEST (Central European Saving Time - ami most nálunk van) közti aktuális különbséget: két órának adódott. Be is adtam a Jupletnek, és ezt kaptam:

Minden érthető - a Ganymedes az előző belenézésem óta már majdnem beleolvadt a Jupiterbe! Fotómon a Jupitter nagy korongján van is egy kis kitüremkedés a két fényes hold, az Europa és az Io felé. Megoldódott tehát a talány.

Kicsit más időpontban elbi sokkal jobb minőségű fotót készített:

CsA