- Cindy, gyere csak! - hívott később magához.
- Segíthetnél fordítani. A srác ugyanis angolul ír... amúgy magyar! Kár, hogy nem tud németül.
- Pedig jól néz ki, nézd! - mutatott kuncogva egy képre a monitoron.
- Nem akarsz neki válaszolni? - kérdezte később.
- Hát... azt se tudom, hogyan megy ez az e-mail dolog. - mentegetőztem.
- Szóval még nincs e-mail címed se?
- Nincs. - vallottam be.
Suzinak ez nem jelentett gondot. Pár perc alatt bejelentett a hotmail-hez. Nem is volt nehéz, csak rengeteg kérdést tettek fel (szakma, érdeklődési körök, stb.), melyek megválaszolása valamelyest fárasztó volt. Nevemet és jelszavamat magam választottam meg (utóbbit pár hónappal később, egy adatbiztonságról szóló könyvet lapozgatván "A leggyakoribb jelszavak" Top10-jében találtam meg felsorolva...). Ennyit az eredetiségemről - gondoltam egyből némi iróniával.
Suzi elmagyarázta, hogy bárhol bejelentkezhetek a hotmail-hez és lekérdezhetem az e-mail-jeimet. Például elmentünk a Főpályaudvarral szemközt álló óriási internet-kávézóba, ahol 550 számítógépen lehetett szörfölni. Vettünk egy óra logint - cserébe kaptunk egy kis címkét egy jelszóval, amelyet bármelyik gépen beadva egyből szörfre készek voltunk.
Az idegenekkel való társalgást tényleg nem nekem találták ki, viszont akadt elég távoli ismerős is a Neten, akikkel aztán levelezésről a sokkal gyorsabb e-mail-ezésre váltottunk.
Ez az e-mail címem még mindig megvan, mégha később egy komolyabb szolgáltatónál is kértem egy e-mail címet, amit szerencsére nem szemetelnek tele reklámokkal és a mostani belépőim se tartoznak a "Leggyakoribb jelszavak" Top100 listájába:-)
Írta: Cindy (C) 2002